Hirtelen csecsemőhalál, a légzésfigyelők használata

Dr. Szántó Imre Madarász Kórház

A kreativitás európai éve”

 

XX. Jubileumi Országos Védőnő-Szülésznő-Gyermekápoló Konferencia

Budapest 2009. november 30 – december 1.

 

„Dum spiro, spero” – mondták eleink. Ameddig légzünk,  van még  remény. De mi jön ez után? A Halál, - volt a válasz évezredeken keresztül. A Halál-ról,  másfél évszázaddal ezelőtt őseink még így vélekedtek: „megszűnése az állati életnek, midőn az állati életműszerek minden működései és az állati test minden mozgásai megszűnnek” (1.)  E felfogás szerint akkor van vége az életnek,  amikor „az állati test minden mozgásai megszűnnek”. Ami utána jön, az már a Halál.

Ma már másképp gondolkodunk.  Megismertük, hogy az emberi lét fennmaradhat a légzés és a keringés megszűnése után is, éspedig anaerob energiatermelés útján.  Sajnos az agyszövet  erre  csak 4 percig képes. Négy perces anoxia  után eltűnik az agyból az élet energiaforrása, az ATP.  Életünknek ez a meghosszabbított rövidke 4 perce ad lehetőséget az újraélesztés megkezdésére, a megszakadni készülő élet  folytatására. „Minden, miért ember küzd, csak idő s haladék”- mondja Julius Caesar Shakespeare drámájában. Ez a nyúlfarknyi kis haladék ad  nekünk lehetőséget arra, hogy mások életét megmenthessük, feltéve, ha ezzel a  nyúlfarknyi kis idővel jól sáfárkodunk. Életveszély esetén azonnal kell beavatkoznunk és szakszerűen.

A „klinikai halál” latin terminusa „mors clinica” volna. Én még nem találkoztam ezzel a kifejezéssel.. Vajon találó-e itt „halál”-t emlegetni? Hiszen éppen az a legfőbb üzenet, hogy ekkor még életben vagyunk. Javasolnám a „dormitio”, szendergés, elszenderedés meghatározást. Ahogyan a keresztény mitológia szerint Szűz Mária halála sem volt mors, csak dormitio, elszenderedés, hiszen  fia, a Megváltó, élő testével együtt emelte őt  magához a Mennybe.

A  halottak feltámasztása az emberiség ősi mítikus vágya. Embernek ez még nem sikerült, az újraélesztés sem képes erre. Az írói fantáziát mégis mindmáig foglalkoztatja ez a kérdés. Nádas Péter, akit   korszerű újraélesztéssel sikerült visszatornászni a halál kapujából, „Saját halál” című könyvében így fogalmaz: „A teremtés történik meg, amikor az ember halála és születése összeér”.  Szép gesztus egy író részéről beleláttatni a reszuszcitáció nagyon is emberi törekvéseibe az isteni teremtés  fennkölt gondolatát. Ezékiel könyvében az Isten így szól hozzánk: „ Én adom az én lelkemet belétek, hogy megéledjetek”. Vajon nem ezt tesszük napjainkban  mi  is, egyszerű halandók, amikor „lelkünk leheletével” igyekszünk élővé varázsolni a látszólag már megholtat? Az ókor féltékeny isteneit sértette a halandó ember ilyen önteltsége. A medicina ősatyját, Aszklépioszt, aki halottak feltámasztására vetemedett, az istenek féltékenységükben  villámcsapással sújtották. Szerencsésnek tarthatjuk magunkat, hogy napjaink életeket visszavarázsló orvosát legföljebb már csak műhibaperek fenyegetik.

A bölcsőhalál hirtelen és váratlan halál. A csecsemőnek joga van ilyen körülmények között is megkapni a környezetétől a visszatérés esélyét. Azaz a  reszuszcitációt. Ma már elvileg ez az esély megteremthető.  Kell hozzá egy előzetesen felkészített szülő és egy készülék, amely azonnal, megbízhatóan riaszt. Az a csecsemő, aki alá nem helyeznek ilyen légzésmonitort, kritikus esetben  nagy valószínűséggel elesik az újjáélesztés lehetőségétől.

            Kinek javasoljuk tehát az otthoni monitorizálást? A fentiek értelmében: minden csecsemőnek. Hiszen jelenleg nem rendelkezünk egyetlen diagnosztikus lehetőséggel sem, - ide értve a poliszomnográfiát is -, amely képes volna előre megjósolni a SIDS tragédiát. Ismerünk kockázati tényezőket, végezhetünk bölcsőhalál szűrést, mégsem vagyunk képesek elkülöníteni  a csecsemő pupulációból egy biztosan nem fenyegetett csoportot, akik tehát objektív biztonsággal kizárhatók a monitorozottak közösségéből.

Saját gyakorlatunk szerint ezért az otthoni monitorizálást megajánljuk a, bármiféle rizikó tényező ill. kóros poliszomnogram  fennállása esetén, ezen túlmenően pedig b, minden szülőt ellátunk monitorral, akit ez megnyugtat és igényli (2.). Csupán azokkal nem foglalkozunk tehát, akik tőlünk nem igényelnek semmit. Ennek a gyakorlatnak országos szintű kiterjesztése pillanatnyilag bizonyára számos személyi, technikai ill. gazdasági akadályba ütközik. Nincs módom itt ezzel a problémával foglalkozni.

Szólnunk kell viszont az otthoni monitorozást elvileg ellenzőkről is. A laikus internet hozzászólókat ezúttal mellőzöm. Láthattuk manapság az influenza oltás kapcsán, milyen holdtávolságnyira tud kerülni egymástól a szakmai és a laikus, dilettáns vélemény. Viszont vezető nemzetközi fórumok körében sem általánosan elfogadott módszer az otthoni monitorozás.  Arra hivatkoznak, hogy a módszer nem csökkentette a bölcsőhalál mortalitást.(3., 5.) Őszintén megmondom, hogy ezzel az állásponttal itt, a Madarász Viktor utcában nem tudunk mit kezdeni. Hiszen az ipar és kereskedelem mára elárasztotta  a szülőket a legkülönfélébb monitorokkal. Az otthoni monitorizálás ma már akaratunktól függetlenül létező jelenség  hazánkban. Hátat fordítani e ténynek nem tudunk, már csak azért sem, mivel az említett negatív  álláspont  nem is egyezik orvosi világnézetünkkel – ahogyan arra a fentiekben utaltam.

Ilyen körülmények között már csak az a kérdés vetődhet fel, hogy mely monitor típusokat tartjuk megfelelőnek. Valójában ez a kérdés is túlhaladott már, hiszen a szülők nélkülünk ezt már eldöntötték a boltokban. A kínálat amúgy is olyan bőséges, hogy részletesen   minden típussal nem foglalkozhatunk.(Szülők számára a „Kismama” folyóirat közöl egy tájékoztató összeállítást.  (8.)) 

Azt a kérdést tudjuk csak körüljárni, hogy a laikus szülő számára, otthoni körülmények között, mi az a minimális feltételrendszer, amely szükséges ahhoz, hogy az újraélesztést késedelem nélkül elkezdhesse. A választandó monitor típus tekintetében a következőket emeljük ki: legyen  a monitor biztonságos, használata ne veszélyeztesse a csecsemőt, téves riasztásokat ne produkáljon. Legyen e mellett egyszerűen kezelhető és  elfogadható árú.

Ebből a felsorolásból szándékoltan kimaradtak a szofisztikált szakmai  igények, melyeknek egyébként a maguk helyén megvan az indokoltságuk, de nem feltétlenül a laikus életmentés (Basic Life Support) vonatkozásában. Véleményem szerint a szülők számára nem feltétlenül fontos információk a következők: a kardiopulmonális paraméterek  folyamatos nyomon követése, az események rögzítésének az igénye, a klinikai értékelés finomabb lehetőségei (a szöveti oxigenizáció, a kilégzett CO2 koncentráció mérése stb.) (Leegyszerűsítve a kérdést azt mondhatjuk, hogy a szülőnek otthon minimálisan egy speciálisan működő, megbízható weckerre és nem poliszomnográfra van szüksége.)

Figyelembe véve a fenti szempontokat, azt gondolom, hogy a kívánt célnak a nálunk elterjedt un. apnoe alarm típusú monitorok általában megfelelnek. Közöttük különbség talán csak az árban, a téves riasztások számában és a tapasztalatok mértékében lehet. (A  programunkban alkalmazott monitorral például nekünk 1993 óta vannak tapasztalataink. A manapság évente, vagy félévente piacra dobott újabb készülékek megismeréséhez nyilván még nem gyűlt össze ilyen volumenű tapasztalat (4.).)

Külön problémát jelentenek a mostanában nálunk is megjelenő, un. cordless, DETECT technológiával készült digitális monitorok, melyek olyan technikával továbbítják a jeleket, mint a mobil telefonok. S mint ahogy a mobil telefonok esetében is esetenként fel-fel vetődik a biológiai károsítás veszélye, úgy a csecsemők monitorizálása tekintetében sem jutott még egyértelműen nyugvópontra az a laikus sajtóban is keresztül-kasul tárgyalt kérdés, hogy tudni illik árthatnak-e ezek a vezeték nélküli monitorok a csecsemőknek, avagy sem.

Végezetül az otthoni monitorizálás véleményünk szerinti legfőbb szabályát szeretném kiemelni: „nem egy doboz ment életet, hanem a szülő”. Programunk, amely mellesleg elsőként kínált és kínál fel  a XX. század utolsó évtizedétől indulóan mindmáig teljes körű  védelmet a szülők számára, ennek a koncepciónak a jegyében magában foglalja a szülők felkészítését, az otthoni monitorozás megszervezését, a monitorozó szülők gondozását és folyamatos felügyeletét, valamint az  adatok és tapasztalatok elektronikus feldolgozását(6., 7.) Óvakodnék valamiféle végső következtetést levonni. Azt azért mégis megemlíthetem, hogy a durván 9000 család aktív védelme során e körben bölcsőhalál nem fordult elő.

 

 

 

JEGYZETEK

 

1, Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. 1862. Id.: Magyar  Nemzet 2009 okt. 31.

2, Szántó I., Kemény J., Fekete F.: Hirtelen halál csecsemőkorban. Springer Budapest          1998.

3, Task Force on Sudden Infant Death Syndrome. Pediatrics 2005 116, 1245-1255.

4, Bölcsőhalál megelőzés. BabySense Centrun. www.bolcsohalal.hu

5, Mayo Clinic Staff: Sudden Infant death syndrome.  Baby’s Health   <Mayoclinic.com> 2007 jun 15.

6, Szántó I: A bölcsőhalál megelőzése. Gyermekgyógyászat. 2004. 55, 339-365.

7, Szántó I., Szegeczky D.: Megelőzhető-e a bölcsőhalál? Adjutor. Budapest 2006. Negyedik kiadás.

8, Balányi K.: Éjszakai őrszem. Kismama. 2009. október. 100-101.